
Jeruzsálem, a világ közepe
A cikk szerzője Tóth Erika, a Narrativa.isr vendégszerzője.
Jeruzsálem a világ egyik legősibb városa a Közel-Keleten, Ázsia, Afrika és Európa találkozásánál, a fontos kereskedelmi és katonai útvonalak kereszteződésében fekszik, ezért mindig is fontos volt, hogy ki uralja a várost. A középkori világtérképeken ugyan elég sok furcsaság szerepelt (tengeri szörnyek, sellők) és a kidolgozottságukban, pontosságukban is nagy különbségek voltak köztük, de az alapstruktúra hasonló volt: a kör alakúként ábrázolt Föld három ismert kontinensét a szélen a világóceán folyta körbe, maguk a kontinensek pedig meghatározott rendben jelentek meg, fölül Ázsia, alatta a baloldalon Európa, jobbra Afrika. Középen pedig, ezek találkozásában Jeruzsálem, a világ spirituális és így térbeli centruma, mint minden pont viszonyítási pontja. A város több ezer éves történelme során számtalanszor cserélt gazdát és sokszor a végső pusztulás küszöbére sodródott. Jeruzsálem óvárosa Jordánia javaslatára 1981 óta UNESCO világörökségi helyszín. 1982 óta pedig folyamatosan a veszélyben lévő örökségek között tartják nyilván a gyors urbanizáció, a régészeti ásatások, az épített örökséget érintő változtatások és a térségben fennálló politikai és jogi konfliktusok miatt. Három ábrahámi vallás – judaizmus, kereszténység és az iszlám – vallja ma szent városnak, amely oly sok, korunkig folytatódó viszályt, vetélkedést szított a múltban. A zsidók és a keresztények számára egyértelműen spirituális középpont, a muszlimok számára a harmadik legszentebb város Mekka és Medina után. A héber Bibliában közel 700-szor fordul elő a neve, a keresztény Bibliában 150-nél többször említik a nevét, míg a Koránban egyáltalán nem szerepel. A zsidók kapcsolata a várossal ősi és igen erősen megalapozott. A judaizmus már 3000 évvel ezelőtt szent várossá avatta Jeruzsálemet és ezen a zsidók azóta sem változtattak egy szemernyit sem. A zsidók Jeruzsálem felé fordulnak ima közben, imáikban folyton említik a nevét, a széder esti ima például immár 2000 éve minden évben ezekkel a szavakkal zárul: Lesana haba be-Jerusálájim (Jövőre Jeruzsálemben). Mózes ötödik könyve megírja, hogy miután a zsidó nép elfoglalja majd a Szentföldet, Isten, egy próféta által kijelöl egy helyet, hogy a nép oda járuljon Istent imádni. A Szentírás szerint Jeruzsálemet Dávid király csapatai hódították meg, majd fia, Salamon király tette igazán naggyá az izraeli királyság fővárosát azzal, hogy felépítette a Templomot. A keresztények számára Jeruzsálem az üdvtörténet központja, mivel itt zajlottak le Jézus Krisztus földi életének legfontosabb eseményei, itt szenvedett kínhalált és támadt fel és az ítélet napján ide tér vissza. Ebben a városban született meg az egyház. A 4. századtól kezdve a világ legfontosabb keresztény zarándokcélpontja, amikortól Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona felkutatta a szent helyeket és több jelentős keresztény templom és bazilika építését kezdeményezte és finanszírozta. És mi a helyzet a mohamedánokkal? Jeruzsálem Mohamed próféta és a korai muszlim közösség számára addig volt elsődleges szakrális központ, amíg nem volt konfliktusuk a zsidó néppel. Mohamed Kr.u. 610 és 624 között Jeruzsálem felé fordulva imádkozott, azután a második kinyilatkoztatás után már Mekka felé fordulva tette, ami akkortájt volt, amikor a medinai zsidókkal megromlott a viszonya, mert nem tekintették őt prófétának. Ha al-Kudsz azaz Jeruzsálem, ahogy az arabok nevezik, a mohamedánok számára vallásilag ennyire nem fontos, akkor miért harcolnak érte körömszakadásig? A politika miatt. Az Omajjád-dinasztia tagjai 661 és 750 között nagy erőfeszítéseket tettek arra, hogy Arábia rovására növeljék Szíria befolyását és ennek érdekében arra is készek voltak, hogy csökkentsék Mekka jelentőségét és helyette Jeruzsálemé legyen a vezető szerep. Abd al-Malik, az ötödik omajjád kalifa a zsidó Templom romjain 688 és 691 között hatalmas mecsetet építtetett, amelyet ma Sziklamecset néven ismerünk. Aztán 715-ben felépítették a második nagy mecsetet a változatosság kedvéért szintén a zsidó Szentély romjainak a tetején, és elnevezték Al-Maszdzsid Al-Akszának. Ezután még több alkalommal is fellángolt az iszlám lelkesedése a város iránt, így például a keresztes háborúk idején, a brit uralom alatt és végül a Hatnapos háborút követően. A második világháború után, amikor az egész világ előtt ismertté váltak a holokauszt szörnyűségei, reálisnak tűnt a zsidók azon követelése, hogy önálló államot teremtsenek maguknak régi hazájukban, Palesztinában. 1947-ben az ENSZ a 181. határozatában kimondta a palesztinai brit mandátum felszámolását, területének zsidó és arab részre való felosztását és Jeruzsálemet nemzetközi igazgatás alá rendelte volna, azzal, hogy tíz év múltán népszavazás döntsön a hovatartozásáról. A zsidó fél ezt elfogadta volna, az arabok nem, mert ők igényt tartottak a földek és a szóban forgó város teljes egészére. És aztán láthattuk is, hogy valóban komolyan gondolták azt, hogy nem egyezkednek, mert Izrael államának megalakulása után Transzjordánia, Egyiptom, Szíria, Libanon, Irak és Szaúd-Arábia összehangolt támadást indítottak az újszülött ország ellen, akik ekkor jóformán nem rendelkezett fegyverzettel. Jeruzsálemet az óvárossal és benne a Siratófallal együtt Jordánia foglalta el. A zsidó lakosokat kitelepítették, a zsinagógákat feldúlták, az Olajfák-hegyén levő zsidó temetőt felforgatták. A város keleti fele jordániai megszállás alatt maradt egészen 1967-ig, a Hatnapos háborúig. 1967 júniusában aztán egyesítették az addig kettéosztott fővárost, mely ezáltal – közel kétezer év elteltével -, ismét zsidó fennhatóság alá került. Az egyik katona elmondása szerint, miután elhallgattak a fegyverek, a Templom-hegy őrzésével bízták meg az egységét. Egy jordániai idegenvezető megszólította a katonákat és felajánlotta, hogy körbe vezeti őket. Megmutatta nekik a Sziklamecsetet, és elmondta, hogy a muszlim hagyomány szerint, ahol az épület áll, ott állt egykor a salamoni Templom legbelsőbb része, amit a Biblia a „Szentek Szentjének” nevez, ahová a főpap csak évente egyszer léphetett be. Az idegenvezető azt is elmondta nekik, hogy a muszlimok mindig féltek attól, hogy ha a zsidók egyszer elfoglalják a Templom-hegyet, akkor lerombolják a mecseteket, és felépítik a saját templomukat. Izrael azonban néhány nap után a Templom-hegy felügyeletét a jordániai muszlim Waqf kezébe adta és ezzel elhárítottak egy potenciális háborút. A Waqf felügyeli a vallási ügyeket, a területen található épületek és mecsetek fenntartását, Izrael ellenőrzi a térség külső biztonságát, a kapukat és a közrendet, valamint szabályozza a nem muszlim látogatók belépését. Tény, hogy a muszlim igények a városra ingatag teológiai és történelmi alapokon állnak, de a cionista mozgalom sikerei, Izrael államának újjászületése és a palesztin identitás kialakulása valamint az IDF katonai sikerei egyre izzóbbá teszik a muszlim vágyat a város iránt. Kevés olyan ember van a földön, aki ne szeretne egyszer az életében ellátogatni a Szentföldre. Jeruzsálem téren és időn felül áll, nem csupán fizikai helyszín, hanem ideál: a világ közepe, nem csak a régi térképek szerint, hanem a jelenlegi kor történései szerint is és a spiritualitás fókuszpontja is egyben, ahonnan megannyi ima száll fel Istenhez. Az Istenben hívő zarándokok fővárosa. A bibliai időkben a jeruzsálemi Templomba kellett a Tóra előírása szerint évente háromszor, a zarándokünnepeken felmenniük a zsidóknak. Aztán a rómaiak által Kr. u. 70-ben romba döntött Szentély után már csak a Templom-hegy nyugati falához, az úgynevezett Siratófalhoz jönnek imádkozni. Eljönnek az iszlám hívei is a VII. század óta a nagy aranykupolás Sziklamecsetbe, ahol prófétájuk, Mohamed mennybemenetelére emlékeznek. A keresztények, a Krisztus-hívők kétezer éve követik a Messiás földi életútjának utolsó állomásait, a szenvedés és a feltámadás helyszíneit, mert Ővele szeretnének „találkozni” a szent város kövei között. Kétséget kizáróan rendkívül intenzív, mámorító boldogság, öröm, jókedv és ünnepélyesség keríti hatalmába a turistát az óvárosok utcáin, van itt valamilyen megmagyarázhatatlan és leírhatatlan hangulat. Hallottál már a Jeruzsálem-szindrómáról? Évente mintegy száz turista szorul Jeruzsálemben pszichiátriai kezelésre, pedig sokan ezt megelőzően semmiféle ilyen kórképet nem mutattak. Ők olyan utazók, akik a szent helyek közelében sajátos transzállapotba kerülnek. Az orvosok szerint a jelenség nem krónikus jellegű, kifejezetten a városba érkezés után jelentkezik némelyeknél, és nem csak keresztényeknél fordul elő, vannak zsidó és muszlim vallású páciensek is a jeruzsálemi klinikákon. A jelenség azonban nem csak az izraeli fővárosban rendszeres, Rómától kezdve a Gangesz partjáig számos spirituális centrumban élnek át hasonlókat az odalátogató zarándokok.
Beszámolók szerint Jeruzsálem látképe napfelkeltekor, az Olajfák-hegyéről szemlélve a legvarázslatosabb. Elsőként hirtelen felizzik a Sziklamecset arany kupolája. Aztán fényleni kezdenek a minaretek és templomtornyok, a muszlim-, keresztény-, zsidó- és örmény negyed kocka alakú házai, s végül a városfal sárgás kváderkövei. Megragadóan békés látvány, mintha a szent hely pihekönnyűséggel lebegne ég és föld között a sötétségbe rejtőző Kidron-völgy fölött.
Jeruzsálem – héberül Jerusálájim. A többes számú (-im végződésű) alakot egyesek úgy magyarázzák, hogy valójában két Jeruzsálem létezik, egy égi és egy földi. A várost sokféleképpen nevezték már: Arany Város, Szent Város, Dávid király városa vagy a Béke városa. Lesz-e itt valamikor igazi béke? Szerény véleményem azt, hogy emberi számítás szerint nem, ez a város a földi történelem végéig az ellenségeskedések helyszíne lesz. Keresztényként tudom, hogy Izrael és a zsidó nép helyreállítása elkezdődött, 1948 óta teljesen nyilvánvaló, hogy a Teremtő Isten újra saját választott népe, saját magának fenntartott országa és városa felé fordult, hogy hamarosan igazságot szolgáltasson, hogy helyre állítson és újjáteremtsen mindent.
A cikk szerzője Tóth Erika, a Narrativa.isr vendégszerzője.
