Megemlékezés

Magyar zsidók, akik nélkül nem lenne Izrael – 2. rész: A harcosok és mentők

A makkabeusok óta tudjuk, hogy a zsidó nép sorsát néha egy maroknyi ember dönti el, aki nem hajlandó lehajtani a fejét. Az első részben a látnokokról írtunk, akik megálmodták a zsidó államot. Ebben a részben azokról a magyar zsidókról szól a krónika, akik fegyverrel, ejtőernyővel, alkuval vagy puszta kézzel álltak ki a népükért, amikor a legnagyobb volt a sötétség. Hatan vannak: három ejtőernyős, egy ember, aki az ördöggel tárgyalt, egy földalatti harcos, akit a britek felakasztottak, és egy pozsonyi birkózó, akinek a harcmodorát ma a világ kommandósai tanulják.

Szenes Hanna, a lány, aki visszatért

Szenes Hanna Budapesten született 1921. július 17-én, asszimilált, a magyar kultúrában élő zsidó családban. Eredetileg Anikónak hívták. Az apja, Szenes Béla ismert újságíró, drámaíró és műfordító volt, aki meghalt, amikor Hanna hatéves volt. A lány a Baár-Madas református gimnáziumba járt, már akkor verseket írt és naplót vezetett, és ott tapasztalta meg először nyíltan, mit jelent zsidónak lenni Magyarországon.

Tizennyolc évesen döntött. 1939. szeptember 19-én érkezett meg Haifára, a nahalali mezőgazdasági iskolában tanult, majd a tengerparti Sdot Jam kibuc tagja lett. Héberül írt verseket, és ezek közül az egyiket, a „Séta Caesareába” címűt, „Éli, Éli” kezdettel ma Izraelben mindenki ismeri dalként. Amikor a jisuv (a mandátumkori zsidó közösség) önkénteseket keresett, akik a brit hadsereg ejtőernyőseiként a megszállt Európába mennek, Hanna jelentkezett. Rádióskiképzést és ejtőernyős tanfolyamot végzett, és 1944-ben Jugoszláviában ért földet a partizánoknál.

Amikor átlépte a magyar határt, a csendőrök elfogták, és megtalálták nála a brit katonai adóvevőt. Megkínozták, a rádiókódot akarták tőle. Letartóztatták az édesanyját, Szenes Katalint is, és vele zsarolták. Hanna nem adta ki a kódot. A börtönben sem tört meg: tükörrel jelzett ki az ablakon a többi cellának, kivágott nagy betűket tett egyenként az ablakba, és Dávid-csillagot rajzolt a porba, hogy tartsa a lelket a többiekben.

A nyilas hatalom bírósága hazaárulásért ítélte el. Kegyelmet nem kért, azt mondta, gyilkosoktól nem kér kegyelmet. 1944. november 7-én Budapesten agyonlőtték. A szemkötőt nem fogadta el. A Kozma utcai zsidó temetőben temették el. 1950 márciusában a földi maradványait Izraelbe vitték, és az ő újratemetésével avatták fel az ejtőernyősök parcelláját a jeruzsálemi Herzl-hegyi katonai temetőben. A nevét a Jad Hanna kibuc őrzi, a naplóját és a verseit az édesanyja adta ki.

Palgi Joel, aki leugrott a halálvonatról

Palgi Joel Nussbacher Emil néven született Kolozsváron, 1918. február 17-én. 1939-ben alijázott, az Afikim kibucba került, és egyik alapítója lett a Kinneret-tó partján épülő Maagan kibucnak, ahová a többi erdélyi fiatal is tartozott. 1942-ben belépett a Palmachba (a Hagana elit csapatába), 1943-ban jelentkezett az ejtőernyősök közé.

A kiküldetésre fegyvert, selyemtérképet és ciántablettát kaptak. Tiszti rangot is adtak nekik, hogy fogságban több védelmük legyen, és életbiztosítást kötöttek, hogy ha meghalnak, a kibucuk kártérítést kapjon. Palgi 1944 áprilisában Goldstein Perec társaságában ugrott le Jugoszláviában, két hónapot harcolt a partizánokkal, majd 1944. június 19-én átkelt a Dráván Magyarországra. A magyar kémelhárítás az első perctől követte őket. Budapesten Kasztner Rezsővel találkoztak, aki gyerekkora óta ismerte Palgit, hiszen mindketten Kolozsváron nőttek fel. A források szerint Kasztner azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzen a Gestapónál, és mondja azt, hogy a Zsidó Ügynökség megbízásából jár el. Palgit június 27-én letartóztatták.

Vallatták és kínozták, de a küldetése titkát nem adta ki. 1944 végén vagonba tették Németország felé. Útközben leugrott a vonatról, visszajutott Budapestre, és a cionista ifjúsági ellenállásnál bujkált a felszabadulásig. Ő volt az egyetlen a Magyarországra bejutott ejtőernyősök közül, aki túlélte. A háború után megkereste Szenes Hanna édesanyját, és segített neki kijutni Palesztinába.

Az izraeli ejtőernyősök története vele kezdődik. Az IDF első ejtőernyős egysége 1948 szeptemberében alakult meg, az alapítója és első parancsnoka Palgi Joel volt. Ben-Gurion bízta meg, és egy alkalmatlan kommandós repülőgéppel meg négyezer ócskavasként vásárolt, használt ejtőernyővel kellett felépítenie. Később 1951 és 1959 között az El Al alelnöke volt, 1960-tól a polgári repülés igazgatója, majd Izrael tanzániai nagykövete. A háborús élményeit a „Nagy szél jött” (Ruach gdola baa) című könyvében írta meg. 1978. február 21-én halt meg szívrohamban, a Herzl-hegyen nyugszik, közel a bajtársaihoz.

Goldstein Perec, a legfiatalabb, aki nem hagyta hátra a bajtársát

Goldstein Perec (magyarul Goldstein Ferenc) 1923. július 14-én született az erdélyi Marosludason, vallásos, cionista szellemű családban, és Kolozsváron nőtt fel. 1937-ben belépett a Habonim ifjúsági mozgalomba. 1941 májusában az Ifjúsági Alija keretében érkezett a Szentföldre, két évet tanult és dolgozott az Afikim kibucban, majd ő is a Maagan kibuc erdélyi alapítóihoz csatlakozott. 1942 decemberében belépett a Palmachba.

A jisuv ejtőernyősei közül ő volt a legfiatalabb. A britektől a „Jones őrmester” fedőnevet kapta. 1944 áprilisában Palgi Joellel ugrott le Jugoszláviában, és ott is életét kockáztatva kereste a zsidókat, akiken segíteni lehetett. Júniusban vele együtt jött át Magyarországra.

Ami ezután történt, azt kevesen tudják. Palgi letartóztatása után Goldstein a Columbus utcai táborban húzta meg magát, ahol a Kasztner-vonat utasai vártak az indulásra. Ott voltak a saját szülei is. Kasztner úgy döntött, hogy Goldsteinnek a vonattal kell elhagynia Magyarországot. Goldstein sokáig vívódott, és úgy döntött, nem menekül, amíg a bajtársa börtönben ül: feladta magát. A szülei a vonattal megmenekültek. Ő a komáromi börtönbe került Palgival együtt, onnan Németországba vitték.

Az izraeli hadisírok nyilvántartása szerint 1945. március 1-jén halt meg az oranienburgi koncentrációs táborban, 21 évesen. A pontos körülményeket máig nem tudni. Sírja nincs, a Herzl-hegyen emlékkő áll a helyén. Dov Joszef, a Zsidó Ügynökség vezetőségének tagja, a szüleinek írt részvétlevelében azt írta, hogy Perec alakja Izrael hősiességét és a szabad élet utáni vágyát jelképezi.

Kasztner Rezső, aki az ördöggel alkudott

Kasztner Rezső 1906. április 14-én született Kolozsváron. Jogász és újságíró volt, a kolozsvári Új Kelet munkatársa. 1944-ben a budapesti Segélyező és Mentőbizottság (Vaada) egyik vezetőjeként egyenesen Adolf Eichmann-nal tárgyalt, miközben a magyar zsidóságot vagonokba rakták Auschwitz felé.

Az alku eredménye a Kasztner-vonat lett. 1944. június 30-án késő este indult el Budapestről. Az utasok közül 388 embert a kolozsvári gettóból hoztak Budapestre, ahol addig 18 000 zsidóval együtt voltak bezárva. Őket a Columbus utcai siketnémaintézet udvarán felállított táborban őrizték az indulásig. A vonaton fiatalok és idősek, cionisták és ortodox anticionisták utaztak, köztük a szatmári rebbe, zenészek, munkások, boltosok, politikusok, egy operaénekes és néhány lengyel menekült gyerek. Százötven utas megvette a helyét, és a bizottság ebből a pénzből fizette ki a váltságdíjat mind az 1684 emberért, fejenként nagyjából ezer dollárt. Eichmann nem tartotta a szavát: a szerelvény Svájc helyett Bergen-Belsenben állt meg, ahol 1684 utast regisztráltak. Végül 1670-en jutottak el Svájcba, 1944 augusztusában és decemberében.

A másik oldal is a krónikához tartozik. A háború után Kasztner eskü alatti nyilatkozatot adott Kurt Becher SS-tiszt mellett, aki emiatt megúszta a háborús bűnök miatti felelősségre vonást. Izraelben a Mapai tagja lett, magyar nyelvű műsort vezetett a Kol Jiszráel rádióban. Malchiel Grünwald egy röplapban náci kollaboránsnak nevezte. Az állam rágalmazásért perelte be Grünwaldot, a per azonban Kasztner pere lett. 1955. június 22-én a bíró kimondta, hogy Kasztner „eladta a lelkét az ördögnek”. A bűnös ítélet megbuktatta a Mapai-kormányt.

1957. március 3-án Zeév Eckstein lelőtte Tel-Avivban, és tizenkét nappal később, március 15-én belehalt a sérüléseibe. 1958 januárjában a Legfelsőbb Bíróság háromszor kettő arányban az ítélet nagy részét eltörölte, a bírák azonban egyhangúlag megállapították, hogy a Becher melletti nyilatkozata hamis volt. Kasztner rehabilitálását évtizedekkel később Tommy Lapid újságíró, politikus vitte előre. Az unokája, Merav Michaeli később a Munkapárt vezetője lett, és az édesanyjával együtt gyertyát gyújtott érte a Kneszet holokauszt-emléknapi ünnepségén. Hős volt vagy bűnös? Döntse el az olvasó.

Gruner Dov, aki erősebb volt az akasztófánál

Gruner Dov (Béla) 1912. december 6-án született Kisvárdán, rabbicsaládban. Az apja tábori rabbi volt az első világháborúban, orosz fogságba esett, és ott halt meg. Dovot a nagyszülei nevelték, jesivában tanult, majd két évig mérnöknek tanult Csehszlovákiában. 1940-ben menekült el Európából, és illegális bevándorlóhajón jutott be az országba, mert a britek akkor már elzárták a kapukat a zsidók előtt.

Öt évig szolgált a brit hadseregben, a Zsidó Brigáddal Olaszországban harcolt a nácik ellen, és a háború végén találkozott a táborok túlélőivel. Ezután az Irgun (a Begin vezette földalatti szervezet) harcosa lett, mert meggyőződése volt, hogy az a kormány, amely a Balfour-nyilatkozat ígéretét megszegve becsukta a kapukat Európa zsidói előtt, elvesztette a jogát a kormányzásra. A Ramat Gan-i rendőrőrs elleni rajtaütésnél állkapcson lőtték, és fogságba esett.

1947. január 1-jén állt a jeruzsálemi katonai bíróság elé. Amikor megkérdezték, bűnösnek vallja-e magát, azt felelte, nem ismeri el a bíróság jogát, hogy ítélkezzen felette, nem vesz részt az eljárásban, és azt sem kéri, hogy héberre fordítsák neki. Egyetlenegyszer szólalt meg, héberül, a per első napján. Még a vádló is megemlítette, hogy ötéves brit katonai szolgálatot és példás magaviseletet tudhat maga mögött. Halálra ítélték.

1947. április 16-án három társával együtt felakasztották az akkói börtönben. A bitófához menet a Hatikvát énekelték. A magyar kommunista Szabad Nép terroristának nevezte. Ez a „terrorista” öt évig a brit hadsereg egyenruhájában harcolt Hitler ellen, és senkit nem ölt meg azon a rajtaütésen, amiért felakasztották. A régi cfáti temetőben nyugszik. Menachem Begin 1954-ben a Ramat Gan-i emlékmű avatásán, amely oroszlánkölyökként ábrázolja a brit oroszlánnal szemben, azt mondta róla: „Erősebb volt az akasztófánál.”

Lichtenfeld Imi, a krav maga atyja

Az első részben írtunk Nordau Miksáról és az „izmos zsidóság” eszméjéről. Lichtenfeld Imi ezt az eszmét valósította meg. 1910. május 26-án született Budapesten, és Pozsonyban nőtt fel. Az apja, Samuel Lichtenfeld korábban cirkuszi akrobata volt, később a pozsonyi rendőrség főfelügyelője lett, és „Hercules” néven birkózóklubot és edzőtermet vezetett, ahol a fiát is edzette.

Imi bajnok lett. 1928-ban megnyerte a szlovák ifjúsági birkózóbajnokságot, 1929-ben a felnőttet két súlycsoportban, ugyanabban az évben az országos ökölvívó-bajnokságot és egy nemzetközi tornaversenyt is. Az 1930-as évek végén Pozsonyban antiszemita zavargások törtek ki. Imi zsidó ökölvívókkal és birkózókkal együtt védte a zsidó negyedet a fasiszta bandák ellen, és megtanulta, hogy a sport szabályai az utcán semmit nem érnek. Itt kezdte kidolgozni azt a rendszert, amely az életveszélyes helyzetekre készít fel.

1940. május 18-án a Pentcho nevű öreg folyami hajóval menekült el. Az úton többször az életét kockáztatva mentette ki a vízbe esett utasokat. A hajó a görög Dodekanészosz-szigeteknél hajótörést szenvedett, Imi a brit parancsnokság alatt álló csehszlovák légióban szolgált, és 1942-ben ért a Szentföldre. 1944-től a Hagana és a Palmach elit egységeit képezte ki, köztük a Pal-Jamot (a haditengerészeti egységet), és rendőröket is: közelharcra, késelés elleni védekezésre, úszásra.

Az állam megalakulásakor, 1948-ban az IDF harci fizikai kiképző iskolájában a testedzés és a krav maga főoktatója lett. Körülbelül húsz évig szolgált a hadseregben, ezalatt csiszolta ki a módszerét, és 1964-ben vonult nyugdíjba. Ezután a civilekhez igazította a krav magát, iskolát nyitott Netanjában és Tel-Avivban. A héber neve, Sde-Or, a Lichtenfeld fordítása: fénymező. 1998. január 9-én halt meg Netanjában. Pozsonyban, ahol sokáig szinte ismeretlen volt, ma emléktábla és szobor őrzi a nevét. Ma rendőrök, katonák és civilek tanulják a módszerét a világ minden táján.

Források