Tóth Erika

A nép, amely mindent túlélt

Írta: Tóth Erika, a Narrativa.isr vendégszerzője

Egyetlen népet sem üldöztek annyit, mint a zsidó népet, egyetlen más népet sem próbáltak meg annyiszor elpusztítani, mint őket és egyetlen más népcsoport sem létezik, akik túléltek minden gonoszságot és akiknek a hagyomány szerint közel 4000 éves múltjuk van. A három fő világvallás szent könyvein kívül is számos más írásos és régészeti lelet bizonyítja ennek a népcsoportnak a létezését és fennmaradását. Hatalmas birodalmak tűntek el a történelem süllyesztőjében, így például az asszír, a perzsa, a babiloni vagy a római birodalom, de van egy kis népcsoport, ami mindezek idejében is élt és ma is létezik. Miért szeretné a világ nagy része elpusztítani a zsidó népet és az 1948 óta létező Izrael Államot is? Ez a nép egy barbár, erőszakos, gonosz, összeférhetetlen csoport, akik gondot okoztak az emberiségnek, hátráltatják a fejlődést, és akiktől épp ezért jobb volna megszabadulni? Tudásom és meglátásom szerint ilyenről szó sincs, annak a hatalmas ellenszenvnek, aminek a történelem során a tanúi lehettünk, spirituális vagy hétköznapibb nyelven vallási okai vannak, más magyarázatot nem találok arra a hatalmas antiszemitizmusra, ami a II. világháborúban érte el a csúcspontját és amit most is látunk növekedni egyes országokban. Ha a zsidók ellenségeit nézzük és a legnagyobb számban lévőt keressük, akkor azok egyértelműen az iszlám vallás követői között vannak, de szép számmal akadnak a keresztények között is. Szándékosan írtam azt, hogy „között”, mert nem általánosíthatunk, tudnunk kell, hogy nem minden muszlim vagy keresztény gyűlöli a zsidó népet és viselkedik ellenségesen Izraellel szemben. A muszlimok között több, a keresztények között kevesebb az ellenséges szellemiségű hívő.

A Korán, az iszlám elsődleges forrása és szent irata, nem egységesen beszél a zsidókról. Mohamed próféta fellépésének kezdetén, Mekkában, a Korán alapvetően szövetségesként, tisztelettel tekint a zsidókra, de a próféta Medinába való költözése után, ahol közvetlen vallási, illetve politikai kapcsolatba került a helyi zsidó törzsekkel – akik nem fogadták el a tanításait -, a helyzet megváltozott és a Koránban felerősödnek a zsidóellenes hangok. Vagyis a zsidók kétféleképpen vannak ábrázolva, egyrészt vannak az ősi zsidók, akik Mohamed fellépése előtt éltek, akik a próféta szerint hűen követték az isteni igazságot, másrészt vannak Mohamed kortársai, akik nem ismerték el őt prófétaként és akikkel szemben ezért már kényszerítő intézkedéseket és büntetéseket is alkalmazott. A zsidók nem fogadták el a prófétaságát, mondván, hogy a próféták kora lezárult, ő pedig nem tartozik a bibliai próféták sorába.

A vallási nézeteltérések később fegyveres harcokká alakultak és Mohamed több zsidó törzzsel is harcolt és kiűzte őket Medinából. Így például a 627-ben zajló Handaq (magyarul árok) csata után – melyben a mekkaiak ostromolták Medinát – a Banú Kurajza zsidó törzset a mekkaiakkal való szövetkezéssel vádolta és megtorlásként a törzs férfi tagjait kivégeztette, a nőket és gyermekeket pedig rabszolgasorba adta. A mohamedán vallás, vagyis az iszlám kezdettől fogva úgy tekint önmagára, mint a judaizmus és a kereszténység közvetlen és utolsó utódjára, azaz a három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára. Ennek megfelelően a Korán Ábrahámot, Mózest és Jézust egyaránt prófétának ismeri el, és Mohamedet tekinti a „próféták pecsétjének”, azaz az utolsó, kinyilatkoztatásban részesülő prófétának. Mohamed eltévelyedett népnek tekinti Mózes követőit, olyanoknak, akik meghamisították Isten korábbi küldötteinek üzeneteit, ellenszegültek utasításainak és ezért megérdemelt büntetésben kell részesülniük. Mohamed a hagyomány szerint közvetlen leszármazottja volt Ábrahám prófétának, a rabszolga Hágártól született elsőszülött fián, Izmáelen keresztül. A héber Írások (a keresztény Ószövetség), ami jóval a Korán előtt született, leírja, hogy Ábrahámnak született egy másik fia is a nem rabszolga Sára feleségétől, Izsák, és ő örökölte Isten áldásait. Ezt olvashatjuk a Bibliában: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Mózes 12:2-3) Hogy mit jelent keresztény értelmezés szerint ez az áldás, amiben részesülhet a föld minden nemzetsége, azt most nem fejteném ki, de meggyőződésem, hogy az iszlamisták többek között ezért üldözik a keresztényeket is. A Biblia azt is megjövendölte jóval az iszlám születése előtt, hogy Izmáel és Izsák utódjaitól származó törzsek és népek mindig ellenséges viszonyban lesznek egymással. „Szilaj ember lesz ő (Izmáel), akár egy vadszamár. Kezet emel mindenkire, de őrá is mindenki; nem törődik testvéreivel, úgy választ táborhelyet magának.” (1Mózes 16:12)

Az iszlám hívőinek másodlagos kötelezettségei közé tartozik a vallásuk szóval, de ha szükséges, akkor a fegyverrel való terjesztése, amit a dzsihádnak, vagyis szent háborúnak hívnak. A cél egy iszlám állam megalapítása, medinai mintára, a saría előírásai szerint, vagyis a korai iszlám helyreállítása, amely legyőzte az arábiai zsidókat és hódításaival meglepte a fél világot. A zsidók teljes függetlensége a muszlimoktól és Izrael megalapítása egy olyan földön, ahol az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején többnyire arabok éltek, az iszlám teljes összeomlását okozhatja – gondolják és állítják a vallás fanatikus követői. Lássuk csak, hogy mit ír a Korán: „Az emberek között bizony úgy találod, hogy a zsidók és a pogányok a legellenségesebbek a hívőkkel szemben.” (5. szúra 82) Izrael állam legfőbb külső ellensége és a regionális feszültségek első számú forrása Irán, valamint az általa kiképzett, finanszírozott és irányított félkatonai szervezetek, az úgynevezett „ellenállás tengelye”. Irán – az egykori Perzsa birodalom – az 1979-es iszlám forradalom óta hivatalosan is tagadja Izrael létezési jogát. Számos közel-keleti katonai és terrorista szervezet – mint például a Hamász vagy a Hezbollah – hivatalos dokumentumaiban és ideológiájában legfőbb célként szerepel Izrael Állam elpusztítása vagy politikai létezésének felszámolása. Az ellenséges arab terrorszervezetek céljai nem egyeznek meg az arab országok hivatalos politikájával, több arab állam is hivatalos diplomáciai kapcsolatot tart fenn Izraellel, bár nyíltan egyikük sem áll ki katonailag a zsidó állam mellett. Hosszú évtizedeken keresztül Izrael legfőbb nyílt támogatója az Amerikai Egyesült Államok volt, ám most úgy néz ki, hogy ennek vége szakad, megszűnik Izrael függősége a világ egyik legbefolyásosabb országától. Én ebben is a Biblia próféciáinak beteljesedését látom, amit nem szeretnék részletezni, de aki olvassa a héber Írásokat (a keresztény Ószövetség), az tudhatja, hogy lesz egy idő, amikor Izrael magára marad, amikor senki sem áll majd mellette. És hogy ez az állapot egyenlő lesz-e azzal, hogy végre az ellenséges erők el tudják-e pusztítani Izrael államát és kiirtani az ország lakosságát, erre álljon itt a Bibliából származó felelet: „Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy nappal világítson, és megszabta a hold meg a csillagok rendjét, hogy éjjel világítsanak, aki mozgásban tartja a tengert, hogy zúgjanak hullámai, akinek Seregek Ura a neve: Ha majd eltűnik ez a rend színem elől – így szól az Úr –, akkor szakad magva Izráelnek is, és soha többé nem lesz az én népem. Ezt mondja az Úr: Ha majd meg lehet mérni az eget odafent, és ki lehet kutatni idelent a föld alapjait, akkor vetem el Izráel utódait mindazért, amit elkövettek – így szól az Úr. Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor fölépül az Úr városa, a Hananél-toronytól a Szeglet-kapuig.” (Jeremiás 31:35-38) Isten csak a zsidó népnek garantálja a létezését az idők végezetéig, és ha végiggondoljuk a zsidó nép eddigi üldöztetéseit, akkor nagyon úgy fest a dolog, hogy igaz a prófécia.

A cikk szerzője Tóth Erika, a Narrativa.isr vendégszerzője.